Nyugaton már túlélési stratégia kell a vallásos zsidóknak – REAKCIÓ Köves Slomóval
Támadás Izraelben, előítéletesség Nyugat-Európában és az USA szerepe – heti hírmagyarázat az EMIH vezető rabbijával, Szilvay Gergellyel és Kacsoh Dániellel.
Fröhlich Róbert szerint Magyarországon biztonságban érezhetik magukat a zsidó közösség tagjai.
Ma tényleg Magyarország tűnik az egyik legbiztonságosabb országnak – jelentette ki Fröhlich Róbert országos főrabbi az Indexnek adott interjújában.
Fröhlich elmondta, hogy egy hónappal korábban még nem vette volna komolyan azt a kérdést, hogy biztonságban érzik magukat a zsidók Magyarországon. Hozzátette, úgy tűnik,
Budapest, illetve Magyarország tényleg a nyugalom szigete.
Arról is beszélt, hogy hatalmas szimbolikus gesztus lenne, ha Magyarország Jeruzsálembe költöztetné a nagykövetségét. Ez illene a magyar kormány retorikájához is a főrabbi szerint. Azt is hozzátette, hogy Budapest az első percben odaállt Izrael mellé, és nem engedte a zsidóellenes demonstrációkat.
Azt is elárulta, hogy már akkor rendőrségi védelmet kértek, amikor „az európai nagyvárosokban beindultak a zászlóégető, Hamász-rigmusokat skandáló tüntetések”. „A Mazsihisznek saját biztonsági szolgálata is van, de emellé megerősített rendőri segítséget is kaptunk" – tett hozzá.
Ezt is ajánljuk a témában
Támadás Izraelben, előítéletesség Nyugat-Európában és az USA szerepe – heti hírmagyarázat az EMIH vezető rabbijával, Szilvay Gergellyel és Kacsoh Dániellel.
***
Nyitókép: Getty Images / SergeyAK
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.